Ágyi poloska írtás házilag

Ágyi poloska irtás

Az ágyi poloska írtása házilag nehezen kivitelezhető.

Néhányan, amikor először találkoznak az ágyi poloskával, nem szakembert hívnak, hanem megpróbálkoznak az ágyi poloska házilag történő írtásával.

Ezt különböző felületkezelő rovarirtó termékekkel meg lehet próbálni. Az ágyakat lehet ezzel a módszerrel kezelni. Azok a későbbi megrendelőink, akik ezt próbálják, leginkább azért teszik, mert azt gondolják, hogy a poloska szégyellni való dolog és ezzel a problémával egyedül vannak a világban.

 

Kihangsúlyozom, hogy az ágyi poloska írtás házilag nehéz feladat. A szakembernek a fekvő, illetve ülő bútorokat, valamint a lakóhelyiség falait, ajtó- és ablakkereteket, falvédőt, képek hátoldalát, kapcsolókat és konnektorokat kezelni kell. Amennyiben ugyanezzel házilag próbálkoznak, igen sok felületkezelő írtószerre lesz szüksége, mely nagyon költséges és a szakértelem hiánya, és a nem jól kiválasztott írtószer csak tovább növeli költségeinket. Szerencsés esetben, az első napokban sikert érhet el, későbbiekben az eredmény már nem lesz kielégítő.

Ágyi poloska írtás házilag 30 évvel ezelőtt

Egy laikus azt gondolja, hogy a nagymamája is ki tudta írtani a poloskát az akkori módszerekkel azt azért a saját lakásában senki ne próbálja ki! Hajdanán az ágyi poloska írtás házilag úgy történt, hogy mindent petróleummal –ez durva irtó méreg- kentek be. Ez a mai környezet higiénés előírásoknak nem felel meg, és tűzveszélyes! Ennél sokkal kifinomultabb módszerek állnak a háziasszonyok rendelkezésére. Amennyiben az irtást házilagos módszerrel szeretné elérni, annak azt ajánlanánk, hogy kezdetnek szedje szét a lakást. Szedje szét a bútorokat, vegye le a képeket a falról miután bevásárolt 5-10 palack felületkezelő rovarirtó aeroszolt vagy permetet, majd kezdjen el mindent szisztematikusan lefújni. Ha így dönt, hogy az ágyi poloska írtást házilag végzi el, akkor számára az legalább egynapos program. Mindent nagyon alaposan át kell nézni, hogy az ágyi poloska hol bújhatott meg és mindent nagyon alaposan át kell permeteznie a vásárolt rovarirtó szerrel. Ágyneműket, és ami ruhaneműt szabad, ki kell mosni 60 fokon, valamint a kárpitokat és egyéb felületeket gőztisztítóval le kell kezelni. Elviekben az ágyi poloska írtás házilag így kivitelezhető, azonban nem érhető el 100%-os eredmény.

Az ágyi poloska írtást mindenképpen szakemberre kell bízni - ezt a tapasztalatom és a sokéves szakmai tudásomon alapszik, - de egy ügyes ember otthon is megpróbálkozhat azzal, hogy az ágyi poloska írtás házilag sikeres legyen.

 

 

Hívjon most...

06 (1) 240-58-51
06 (30) 912-12-03

Rovar Tipró
1039 Budapest
Pünkösdfürdő u. 16.


Rovar Tipró nagyobb térképen való megjelenítése

Rovar Tipró | 1039 Budapest, Pünkösdfürdő u. 16.. | 06-1/240-5851 |